Vivien többször is nyert

2018. január 15.

(A nyertes, Lenzsér Vivien az Új Nemzedék Központban vette át nyereményét a központ ügyvezető igazgatójától, dr. Nobilis Márton Páltól.)

A novemberben meghirdetett nyereményjátékunk nyertese Lenzsér Vivien, aki a DIP teszt kitöltésével nyerte meg az ASUS VivoBook Max X541 laptopot, Windows 10 operációs rendszerrel. A nyereményátadáskor beszélgettünk Viviennel a digitális immunvédelemről, személyes tapasztalatairól, és kiderült, hogy próbálkozott már nála netes csaló:

"A Facebook oldalamról lenyúlt bikinis képemet "hekkelték meg" valakik, mégpedig úgy, hogy fekete vonalakkal kitakarták az intimebb részeket, mondván, hogy ha nem fizetek nekik, akkor a sulimban körbeküldik mindenkinek a képet, a vonalak nélkül" – árulta el. De Vivien akkor is nyert! "Kinyomtattam mind a két képet, és a sztorival együtt kiraktam a suli üzenőfalára. Ezek után persze nem nagyon tudtak már mit tenni ellenem” – újságolta büszkén.

Sajnos korábban már az is megesett Viviennel, hogy kamu nyereményjáték áldozata lett és értékes nyeremény hitében utazott Kiskunhalasról Szegedre, így először (na jó, több napon át) el sem hitte, hogy valóban nyert. Szerencsére végül mégis felkerekedett és Budapestre utazott, hogy átvegye ajándék laptopját.

"Látszólag egy létező cég hirdette meg, ráadásul a díj is kecsegtető volt, szóval bedőltem nekik - aztán csak a cég telephelyén derült ki, hogy ők aztán semmiféle játékról nem tudnak” – mondta. Úgyhogy azóta rendkívül gyanakvó, tényleg csak azt hiszi el, amit lát, minden létező biztonsági beállítással él és fejleszti digitális immunbiztonságát, mely ezúttal szerencsét is hozott életébe, ASUS laptop formájában. Gratulálunk!

A játék tovább folytatódik! Az immunrendszert tesztelő kvízt továbbra is érdemes kitölteni, hiszen ezúttal ASUS ZenFone-t nyerhet a szerencsés kitöltő.